Kedveseim! Most már biztos, hogy eljutunk az ÖRÖK VÁROSVBA: RÓMÁBA!! 8 testvérrel, jómagam vezetésével 2023. 10. 19 – 22 között többek kőzött „prezentálva” KATOLIKUS MIVOLTUNKAT Az Örök város vendégei leszünk! Bejárjuk az Ókori Rómát (Colosseum, Forum-Romanum, Pantheon) és az Egyház ma is dobogó szívét a VATIKÁNT ( Szt. Péter Bazilika, Sixtus Kápolna, Angyalvár, Vatikáni múzeum) Ha a Teremtő is akarja (ha otthon lesz!!) akkor még a SZENTATYÁVAL is találkozunk pénteken a Szent Pál teremben! Igaz, hogy kis csapat megy, de visszük gyülekezeteink minden tagjának fohászait, és hozzuk mindnyájyaitoknak az ÖRÖK VÁROS , ÉS SZENT PÉTER ÁLDÁSÁT! Kérlek imádkozzatok a zarándokokért, és küldjétek el ima kéréseiteket, hogy „át adhassuk Szent Péternek ” !!!
Legutóbbi bejegyzések
- ADOMÁNYOK OSZTÁSA! Kedves Honlap Látogatók! Egyházunk ismételten nagy mennyiségű üdítőitalokat, és dezodorokat, tisztasági szereket fagyasztott ételeket, pizzákat kapott adományba a Baptista Szeretetszolgálattól, valamint nagy mennyiségű száraz tésztákat és bébi ételeket kaptunk egy Katolikus Segítő szervezettől kiosztás céljából a rászoruló személyek részére, konzerveket, üdítő italokat, édességet. Ezen adományokat, a jövő vasárnapi Istentisztelet után fogjuk kiosztani, 2026. Október 18. napján vasárnap 11.30 órakor. Megkérem Önöket, hogy 11 óra előtt ne érkezzenek. Minden rászorulót sok szeretettel látunk és várunk, vallási, faji, és nemi megkülönböztetés nélkül. Köszönettel: Dr. Dulai Roland.
- „Rosszért rosszal senkinek ne fizessetek.” (Róm 12,17)
- Péntek ”Felépülés ajándékai” csoport Időpont: október 16. péntek 19:00 – 20:00 Helyszín: 1064 BP Vörösmarty u 60. Szentháromság Kápolna Kapcsolat: Laca +36 30 648 1181 Speaker gyűlés, téma: Basic text Minden gyűlés zárt, azonban előzetes egyeztetés alapján, lehet nyitott.
- Isten épp úgy szeret téged a jó napjaidon, mint a rossz napjaidon!
- „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.” (Préd 3,1)
Archívum
- 2026. október
- 2026. szeptember
- 2026. augusztus
- 2026. július
- 2026. június
- 2026. április
- 2026. március
- 2026. február
- 2026. január
- 2025. december
- 2025. november
- 2025. október
- 2025. szeptember
- 2025. augusztus
- 2025. július
- 2025. június
- 2025. május
- 2025. április
- 2025. március
- 2025. február
- 2025. január
- 2024. december
- 2024. november
- 2024. október
- 2024. szeptember
- 2024. augusztus
- 2024. június
- 2024. május
- 2024. április
- 2024. március
- 2024. február
- 2024. január
- 2023. december
- 2023. november
- 2023. október
- 2023. szeptember
- 2023. augusztus
- 2023. július
- 2023. június
- 2023. május
- 2023. április
- 2023. március
- 2023. január
- 2022. december
- 2022. október
- 2022. július
- 2022. április
- 2022. január
- 2021. december
- 2021. október
- 2021. augusztus
- 2021. július
- 2021. június
- 2021. május
- 2021. április
- 2019. október
- 2019. szeptember
- 2019. augusztus
- 2019. július
- 2019. június
- 2019. május
- 2019. április
- 2019. március
- 2019. február
- 2019. január
- 2018. december
- 2018. november
- 2018. október
- 2017. március